Álmok

Van egy másik életem, egy másik világom. Iszonyat mód szeretem, van, hogy jobban szeretnék ott lenni, mint itt. Ott minden könnyebb, gördülékenyebb és megoldást találok mindenre.
Sokan segítenek, és teljesen valósághű amit ott történik. Van, hogy folytatódik, és van, hogy magyarázatot és figyelmeztetést ad az “élő” életemre.

De honnan tudhatnám, hogy az nem egy másik dimenzió, élet? Sehonnan.
Felnőtt fejemmel már eltudom választani a jelentéssel bíró álmaimat, és azt, ami csupán furcsán fogalmazva, az agyam szüleménye.

Gyerekkorom óta végigkíséri szinte a mindennapjaimat. Szerencsére emlékszem szinte mindegyik jelentéssel bíró emlékemre a másik életemből, amit  feltudok használni itt, a jelenben.

Reggel hat óra van. Még álmos vagyok, tudom, hogy iskolába kell mennem. Sok kedvem nincsen, mert  nem olyan rég ébredtem, és még a hatása alatt vagyok annak, amit láttam. 
Egy panelház lécsőin szaladgáltam valaki után, talán egy kisfiú után. Játszottunk, nevettünk jókat, majd hirtelen a lépcsőház közé vetette magát.

Hallottam nagy kiabálást, de egyáltalán nem volt ijesztő. Még kuncogott is.

– Gyere Mirjam! – nevetett fel a fiú.
Végül is már ekkor picit tudatosult bennem, hogy élhetek a kíváncsiságomnak, kezdett tiszta lenni a kép, hogy nem történik semmi baj, hiszen álmodom.

Beleugrottam én is. Óriási nagy zuhanás, az egész testem beleremegett. Majd földet érés, én pedig felriadtam.

Ennyi lenne? Azt hittem vár még valami…

Hallom a családi házunk lépcsőinek ropogását. Halkan nyílik az ajtó, egy puha kéz simítja végig az arcomat.

– Jó reggelt kicsi lány! – szólalt meg az édesanyám.
– Jó reggelt anya! – mondtam félig még a másik világban járva.

– Anyu, ma megint álmodtam valami furcsát! – említettem neki már sokadik alkalommal.

– Iskola után majd megbeszéljük, de most irány öltözni!

S azzal a lendülettel homlokon puszilt, és titokzatosan rám mosolygott.

Tudtam, sőt éreztem, hogy anya is tudja miről beszélek, csak valószínűleg az akkori hatéves énemet nem tartotta még elég érettnek ahhoz, hogy beszéljünk is róla, mégis micsoda ez.

Felöltöztem, és elindultam az iskolába, ahol aztán a feladatok elterelték a gondolataimat…

Mirjam